Ez is volt már - random cikk

  • 18 km-es városi bringatúra a Mozgás ÉjszakájánJúnius 17-én éjszaka, három év után ismét megrendezésre kerül a Mozgás Éjszakája, amelynek keretei között egy Budapest legszebb részeit érintő, 18 km-es kerékpáros túra várja a bringásokat. A...
  • Ismerd meg a Trophy ördögének történetA Salzkammergut Trophy extrém távjának teljesítése egy igazán kemény erőpróba. A több, mint 200 km és a 7000 méter szintkülönbség teljesítése nagyon sok munkát és kitartást kíván a z indulóktól. A...
  • Nemzetközi mezőnnyel rajtol hétvégén a Mátra Maraton!Folyamatosan érkeznek a külföldi nevezések a szeptember 1-i Mátra Mountain Bike Maratonra. Eddig több mint 800 versenyző regisztrált a négy táv valamelyikére, köztük a szlovén bajnok, XCO EB...
  • Miért múlt ki a Duna Maraton?Idén szép csendben, mondhatni fű alatt maradt el a nagy múltú Duna Maraton, amely ráadásul a 20. alkalom lett volna, egy igazi ünnep. Az ikonikussá váló rendezvény két éve cserét gazdát, most a...
  • Bringások lepték el a BalatontMájus 18-án, szombaton háromezer túrázóval teltek meg a „magyar tenger” kerékpárútjai. Ennyi kerékpáros vágott ugyanis neki az ország legnagyobb bringás túrájának, a McDonald's BringaMánia Tour de...

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba

OLIMPIAI ÖTPRÓBA

olimpiai-otproba-logo.jpg MTB VERSENYEK

- Tour de Velencei tó
- Szilvásvárad Maraton
- Hegyek Pokla Maraton
- Crosskovácsi Maraton
- Duna Maraton
- Bükk Maraton
- Mátra Maraton
- Velence Maraton

 REGISZTRÁLOK! 

Kövess minket a Facebookon is!

Strava

Komment

Címkefelhő

Ausztria (10) Bad Goisern (6) Balaton (8) baleset (24) beharangozó (51) Benkó Barbara (5) beszámoló (24) Blazsó Márton (3) bmx (4) bringapark (8) bringás (6) Bringasport (4) bringás póló (3) bringatúra (3) bringaverseny (27) Bubi (3) Buda Maraton (3) Buruczki Szilárd (3) Búr Zsolt (7) Citycross (3) Cseh Veronika (4) Cséri Szilvia (5) cyclocross (38) Danny MacAskill (3) Demeter Nikolett (7) díjátadó (4) Dósa Eszter (4) downhill (22) Drótszamár Fesztivál (12) Duna Maraton (5) e-bike (3) edzés (7) életmód (7) ellopták (3) Eplény (3) Erdőbénye (10) esés (5) EtyekCross (4) fat bike (5) Fehérkő-Lápa Hillclimb (6) fotó (4) futás (3) gerecse maraton (3) gyorszár (3) HegyiBringa (8) hegyikerékpár (58) ironman (3) Kassa (4) kerékpár (74) kerékpáros ruházat (3) kickstarter (3) kőbánya (32) Korda FIlmstúdió (4) kövérbringa (3) Magyar Kerékpársportok Szövetsége (4) magyar kupa (10) maraton (54) Mátra (6) Mátra Maraton (14) merida (4) Merkapt SE (9) Merkapt Sportközpont (12) mez (3) mezgyártás (3) MKSZ (12) mountainbike (7) mountainbike challenge (35) mountain bike (150) mozgásvilág.hu (9) MTB Piknik (9) nevezés (8) Nino Schurter (3) Nyugat Maraton Kupa (6) olimpia (4) olimpiai ötpróba (7) országúti (29) ötpróba (7) Parti András (6) Pedal MTB Tour (4) piactér (3) pincerendszer (9) póló (3) Polony István (4) Red Bull (3) rendelés (3) Rose (4) Salgótarján (6) Salzkammergut Trophy (23) Scott (4) SellarondaHERO (3) SHKE (4) Specialized (8) Strava (3) supercross (11) Szalay Péter (3) Szilvásvárad Maraton (5) Szlovákia (5) táplálkozás (6) teszt (4) tesztnap (6) Top Maraton (7) Tour de Balaton (6) Tour de Hongrie (3) Trek (7) túra (11) Underworld kupa (22) V4 (3) várgesztes (3) verseny (54) versenykiírás (13) versenysorozat (6) Vértesboglár (5) vértes maraton (5) Veszprém (4) video (17) videó (4) világbajnok (4) világkupa (9) villapark (3) visszahívás (3) Vuelta Sportiroda (9) Wouter Cleppe (4) XCO (12) Címkefelhő

Lehet még szexibb a női bringás ruházat?

2015.07.02. 18:25 :: fulopmiklos

Kifejezetten a gyengébbik nemre fókuszál az olaszországi Veela cég, akik csinos, szexi, ugyanakkor funkcionális kerékpáros ruházatot kínálnak a női kerékpárosok számára. 

veela-woman-bike.jpg

Elcsépelt közhely ugyan, hogy Olaszország a divat hazája, ám ettől még igaz, így nem meglepő, hogy talján tervezők gondolták tovább az egyébként is nőies bringás ruházatot és merész megoldásokkal, szokatlannak tűnő anyagok használatával tették még szexisebbé a kollekciójukat.

A mezeken első pillantásra a legmeglepőbbnek a csipke használata tűnik, amely valójában egy speciális, rugalmas, hálószerű anyag, amely épp annyira hatékony, mint amennyire mutatós.

A Veela kollekcióját Olaszországban tervezik és gyártják, sorszámozott, limitált szériában. Az érdeklődő hölgyek itt találják a gyártó honlapját.

veela-woman-bike-dress.jpg

veela-woman-bike-jersey-.jpg

veela.jpg

veela-jersey.jpg

veela-dress.jpg

veela-woman.jpg

veela-short.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: mez Veela kerékpáros ruházat mezgyártás

A bejegyzés trackback címe:

https://mountainbike.blog.hu/api/trackback/id/tr477572510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása